A kopásálló cirkon korona tartósabb elődeinél!

cirkon korona
cirkon korona

Önfeledten mosolyogni nem kiváltság, ahogy ezzel együtt az sem, hogy valakinek szép fogsora legyen. A fogpótlás sajnos nem tartozik a TB által finanszírozott kezelések közé, azonban érdemes egy kicsit utánajárni a dolgoknak, ha pótoltatni szeretnénk, már csak az árakat illetően is! Sokak számára újdonság a fémmentes fogpótlás, ami azonban olyan előnyöket tudhat a magáénak, hogy jó lenne, ha minél többen megismernél ezt a lehetőséget. Árban drágább, ugyanakkor ha azt nézzük, hogy milyen egyéb költségektől szabadít meg minket, hogy milyen hosszú ideig lehet problémamentesen viselni, úgy máris más a helyzet! A tartósságát a cirkónium adja, amely egy olyan anyag, ami nem kopik, hiszen sokkal erősebb a fogpótlásban eddig használt porcelánoknál. Ezzel együtt természetesebb látványt nyújt, az eredeti fogakkal szinte teljesen megegyezik. Nem tartalmaz fémet, tehát a hőt sem vezeti, így nem fog kialakulni érzékenység idővel. Ez már jó néhány indok a cirkon korona mellett, ami lehetőséget nyújt rá, hogy élethosszig gondtalanul élhessünk együtt a fogpótlásunkkal! CAD/CAM technológiával készül a cirkon korona, ami pontosabb illeszkedést tesz lehetővé,. ettől szintén tartósabbá válik. A budapesti Hegedűs Dental Cirkon és Fogászati Központ részletes tájékoztatást tud adni a személyre szabott kezelésről! Read More

Categories: Egyéb

Anita és a lánybúcsúja.

lánybúcsú póló minták
lánybúcsú póló minták

A legjobb barátnőmmel, Anitával már ezer éve ismerjük egymást. Na jó, azért ennyire ne öregítsünk magunkat, de bizony már jó pár éve, hogy találkoztunk és szinte az első pillanattól kezdve jóba lettünk. Ő már régebb óta a cégnél dolgozott, amikor engem fölvettek oda. Egyébként egy mai napig jól menő hirdetésekkel foglalkozó cégről van szó.

Emlékszem rá, hogy az elején nagyon meg voltam szeppenve. Nem nagyon mertem beszélgetni szinte senkivel, mondhatjuk, hogy egyáltalán nem voltam proaktív. Aztán Anita volt az első, aki elkezdett velem beszélgetni és segített, hogy be tudjak illeszkedni a társaságba.

Azóta eltelt egy jó pár év és Anitának megkérték a kezét, aminek nagyon örültünk. Természetesen meghívott az esküvőre is, aminek a lánybúcsúját én kezdtem el szervezni. Az első, amit kigondoltunk az a lánybúcsú póló volt. Az egyik barátnőm ajánlotta a lolmarkt.hu oldalt, ahonnan ők is rendeltek és nagyon meg voltak elégedve vele.

Az egyik estémet ezzel töltöttem és alaposan átnéztem, hogy milyen lánybúcsú póló minták találhatóak a kínálatban. Nagyon sok jópofa mintát és ábrát találtam, de persze ebben nem csak én döntök, hanem az egész csapat, akiket meghívtunk. Ezért létrehoztam egy közös csoportot, beleraktam mindenkit, akit meghívtunk és kiválasztottam a 3 számomra legmegfelelőbb pólót. Ezek a következők voltak: „Sajnálom uraim, de férjhez megyek“, „Sétálunk, sétálunk, egy kocsmába becsücsülünk, fröccs“, Read More

Categories: Egyéb

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás